Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


06. Presa /Dogo Canario/

A Dogo Canario fajta története
Perro de Presa Canario, Kanári-szigeteki fogókutya


Hiteles dokumentumok szerint presa típusú kutyák már legkorábban a XV-XVI. században léteztek a Kanári-szigeteken. A presa kifejezés fogást, zsákmányolást jelent, ami a bulldog jellegű kutyák ősi feladatára, a szarvasmarha lefogására, leszorítására utal. A Kanári szigetek történelmi eseményeit is figyelembe véve, őshonos és a spanyol hódítók által érkező, nagyobb testű kutyák egyaránt megtalálhatóak voltak. Ha az itt élő kutyák származása nem is teljesen tisztázott, korabeli tevékenységüket ismerjük: őrkutyaként, mészároskutyaként használták őket, illetve az ő feladatuk volt a vad vagy elvadult kutyák kiirtása.

presa_6011211_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


 

Természetesen több elmélet is létezik a kanári-szigeteki kutya eredetét illetően. Egyik őse valószínűleg a Perro de Ganado Majorero lehetett. Ez egy masztiff típusú, rusztikus, intelligens, rettenthetetlen őrkutya volt. A fajta iránt érdeklődőket leginkább az a kérdés foglalkoztatja, vajon léteztek-e őshonos kutyák a Kanári szigeteken már a spanyol hódítások előtt is? Számos forrás és érv szól e feltételezés mellett, de később mindenesetre feltétlenül keveredtek a szigetvilág kutyái a spanyol félszigetről, majd később az angolokkal érkező ebekkel. Már a XX. század elején, a Bardino Majorero is hozzájárult a Presa Canario kialakulásához. Ez a pásztorkutya Fuerteventura szigetéről származik, kiváló őrző-védő ösztöne, ellenállóképessége, bátorsága és kitartása miatt becsülték. A szigetvilág és a kontinens kutyáiból egy nagyon erős, kemény fajta alakult ki, melyet eredeti funkciói mellett egyre inkább harcikutyaként is használtak. Bár az 1940-es években a spanyol szigetvilágban is betiltották az állatverekedtetéseket, az illegális „meccsek" még évtizedekig folytak, és a Presa Canario állomány egyre nőtt. A sziget szuverenitásával azonban rosszabbodott a fajta helyzete, a német juhászkutya, a dobermann és a német dog elterjedése révén jelentősen csökkent az őshonos kutyák iránti érdeklődés. Szinte már a kihalás fenyegette a kanári-szigeteki kutyát, mikor az 1970-es években megkezdődött a fajta rekonstruálása. 1982-ben Tenerifén megalakult az első fajtaklub is, a Club Espanol de Presa Canario (CEPRC), mely Gran Canaria, Lanzarote, Fuerteventura és La Palma tenyésztőit egyesítette. 1983 januárjában a spanyol kenne lklub is elismerte a CEPRC-t. Az 1980-as években már az Újvilágot is meghódította a fajta, 1990-ben az Egyesült Államokban is önálló fajtaklub alakult, a National Perro de Presa Canario Club (NPPCC). 1997 januárja óta már az AKC-nél is lehet regisztráltatni kanári-szigeteki kutyákat, a teljes elismerésre váró fajták törzskönyvébe.

Az egyértelmű, hogy a kanári-szigeteki kutya származási helyéről kapta nevét, de vajon a szigetek elnevezése honnan ered? Egy kutyás körökben népszerű teória szerint Plinio és Estacio Seboso szerint a szigeteken talált nagytestű ebek miatt született a Canaria helységnév. Ezt az elképzelést azonban cáfolja az a tény, hogy a Kanári-szigeteken őshonos kutyák bizonyítottan kistestű jószágok voltak. Korabeli utazók disznókról, kecskékről, juhokról és vadkutyákról szálnak be, utóbbiakat a farkashoz hasonló, de annál kisebb állatokként írták le. Thomas Nichols más tudósokkal együtt azt a nézetet képviselte a XVI. század elején, hogy Gran Canaria egy a szigeten őshonos és bőségesen termő nádfajtáról kapta a nevét, melyből a bennszülöttek egy veszélyes, tejszerű, mérgező folyadékot nyertek ki. Nichols szerint az őslakosok maguk Tamaránnak hívták a szigetet, ahol éltek.
 

Habár a kanári-szigeteki kutya származása pontosan nem ismert, kifejezetten sok adat áll a rendelkezésünkre eredetéről. Régészeti leletek is bizonyítják a kutyák létezését a guancso őslakosok korában. Tenerife szigetén, a Llano de Maja temető egyik sírjában egy kb. 10 cm hosszú, mumifikálódott kutyakoponyát is találtak. Tehát már a spanyol hódítók megérkezése előtt éltek kutyák a szigeteken, de nem nagytestű, masztiff szerű, hanem kifejezetten kistestű példányok. Később, a XVI. századból számtalan rendelet és szabályzat maradt fenn a sziget kutyatartására vonatkozóan. Egy 1515. szeptember 3-án kelt feljegyzés szerint ezek a rendeletek egyre szigorodnak. „Senki sem tarthat kutyát, csak akkor, ha azt bezárja a birtokára vagy láncra köti egész nap, a kondások pedig csak egy-egy kutyát tarthatnak, kivéve, ha az egy presa." Egy 1516-os rendelet szerint minden mészárosnak két kutyája lehet, de azokat éjszakára meg kell kötniük, és csak akkor engedhetik el, amikor szükség van rájuk a szarvasmarhák irányításánál és lefogásánál. Egy 1526-os intézkedés már odáig megy, hogy elrendeli minden presa kiirtását, kivéve a mészárosok tulajdonában lévő ebeket, hiszen azok nélkülözhetetlenek a munkához, a szarvasmarhák irányításához, kezeléséhez. A XVII. században ugyanilyen szigorú rendeletek születtek a kutyatartásról, minden háztartás csupán egy preasát tarthatott házőrzésre. Ezen századokban a Perro de Ganado Majorero és a Perro de Presa Canario valószínűleg egymással párhuzamosan létezett, és persze bizonyos mértékben keveredtek is egymással.
A spanyol hódítással számos új kutyatípus érkezett a Kanári-szigetekre, és ezek a kutyák nyilván keveredtek a helyiekkel. José de Viera y Clavijo természettudós azt írja Historia Natural de las Islas Canarias című könyvében, hogy 1764-ben veszettség járvány tört ki Tenerifén, a fertőzést a spanyol kutyák hozták magukkal. A szerző szerint a kanári-szigeteken akkoriban már számos kutyatípus létezett, masztiffok, juhászkutyák, podenco és perdiguero vadászkutyák, vérebek, dogók és vízikutyák. A Perro de Presa Canario akkori külsejéről azonban szinte alig van adatunk. A XX. századból természetesen már több információ van a fajtáról. Az 1970-es években még nyoma sincs a mai értelemben vett kanári-szigeteki kutyafajta koncepciójának, hanem általában az alábbi típusokat, elnevezéseket ismerték és használták: presa dog (Kanári-szigeteken), perros de la tierra (Gran Canaria), perros de ganado (Fuerteventura), perros bastos (Tenerife északi részén), illetve bordones, bardinos, verdugos és lagarteado. Mindezeket a kutyákat nagyjából egyforma munkára használták – szarvasmarha hajtására, őrző-védő feladatokra és verekedtetésre– így gyakorlatilag mindegyik „presa" volt, hiszen a „fogás" volt a feladatuk. Egyik sem volt túlságosan nagytestű jószág, és gyakori volt a brindle (csíkos) mintázat.

index.jpg



Az 1980-as években a Kanári-szigeteken három idős, harcikutyákkal foglalkozó férfit kérdeztek, milyen volt a Presa Canario külseje az ő életükben, mire tudnak még visszaemlékezni a fajtával kapcsolatban. Mindhárman elmondták, hogy hatalmas fejű, széles mellkasú kutyák voltak, kb. 45 kg a súlyuk. Azt azonban egyetlen szakértő sem tudja megmondani, hogy ezek a kutyák, vagyis napjaink presája milyen rokonságban áll az őslakosok kutyáival illetve a XVI-XVII. század rendeletek által is említett kutyákkal – minderről csak feltételezések vannak, pontos feljegyzések csak a fajta modern kori történetéről vannak.
 
A második világháború alatt német dogok is érkeztek a szigetekre, és ezek is valószínűleg keveredtek a helyi kutyákkal. Egyébként a szigeteken rendezett verekedtetések sohasem érték el a hasonló angol „rendezvények" szervezettségi színvonalát; leginkább csupán szegény farmerek foglalkoztak harcikutyákkal a saját maguk szórakoztatására. Persze a „sport" népszerűségének csúcsán angol kutyákkal, bulldoggal, bullterrierrel is keverték a sajátjaikat. A fehér színű szőrzet nyilván ezeknek a keresztezéseknek az eredménye. Az 1970-es években amerikai pit bullterriert, dobermannt, bullmasztiffot, amerikai bulldogot is használtak, sőt Gran canarián még brazil masztiff és rodéziai ridgeback keresztezésekkel is próbálkoztak. Mindezek következtében – bár már az FCI is elismeri a kanári-szigeteki kutyát – a fajta külleme meglehetősen heterogén megjelenésű.

A spanyol kennel klub 1988-ban ismerte el a Presa Canariót mint a Kanári-szigeteken őshonos fajtát. Az FCI azonban nem fogadta el a presa elnevezést, mivel az túlságosan a fajta harcikutya-múltjára utal, inkább a Dogo Canario fajtamegjelölést javasolták. Bár sok kanári-szigeteki tenyésztő nem értett egyet az ősi név megváltoztatásával – ezzel az erővel a bulldog megjelölést sem szabadna használni – a Nemzetközi Kinológiai Szövetség 2000. június 3-i keltezéssel Dogo Canario néven fogadta el az új fajtát, egyelőre még csak ideiglenes státusszal, és a második fajtacsoportba sorolta, 346-os standard számmal.
 
Forrás:
Bulldog enciklopédia

 

Dogo Canario standard

Általános leírás
Középnagy, erős csontozatú és hatalmas izomzatú. Robosztus, ugyanakkor rendkívül mozgékony. Nagyon aktív és gyors. Megjelenése óriási erőről és szilárd jellemről tesz tanúbizonyságot. Figyelmes magabiztos és bátor.

dogocanariopresadogtoba1dog12mohths.jpg



Fej
Nagyon erős, tömör és szögletes. A hatalmas agykoponya minden oldalról nézve négyzetes, aránya  6:4 A stop kifejezett, hirtelen esésű. A széles és nyitott orr és a maszk mindig fekete, akárcsak a szemhéjak. A szemszín a szőrszíntől függően a közép barnától a sötétbarnáig terjedhet. A világosabb szemek (sárga) hibának minősülnek. A közepes méretű fülek a szemzug vonalában nőnek. A fogak nagyok és erősek. Az előreharapás, ha szoros (max. 2-3mm) megengedett. Az állkapocs széles és erős. A mindig fekete színű ajkak mélyen lelógnak, a felsők így elfedik az alsókat. Orr: Széles, de nem túl szögletes és mindig fekete.
Test
Széles, mély és domború mellkas. A viszonylag rövid és hengeres nyak a vállakig enyhén szélesedik. A nyak alsó részén a mérsékelten lógó bőr tipikus. A váll széles és jól izmolt. A viszonylag rövid és erős törzs enyhén emelkedik a csípőig, majd lágy ívben lejt a faroktőig. A far egy-két centiméterrel magasabb, mint a mar. A has enyhén felhúzott.
Lábak
A mellső lábak erősek, egyenesek. Vastag csontozatúak, jól izmoltak. A combok roppant erősek. A mancsok közepes méretűek és zártak.
Farok
Magasan tűzött, közepesen hosszú: éppen eléri a csánkot. Nyugalmi állapotban lelóg, de azonnal meredeken felemelkedik, ha az állat dühös vagy izgatott.
Szőrzet
Rövid szőrű színe a bézstől (fakótól) a csíkos különböző árnyalatáig terjedhet. Fehér jegyek kis méretekben előfordulhatnak a mellkason és a mancsokon. A bőr vastag és laza.
Méret
A kanok 59-65 cm, szukák 55-61cm magasak a marjuknál. A testhossz általában 5cm-rel haladja meg a marmagasságot.

presa_canario.jpg